  | ŽalmyBiblia - Sväté písmo(KAR - Maďarský - Karoli) | Ž 139, 1-24 |
1 Ž 139, 1 Az éneklõmesternek, Dávid zsoltára. 2 Ž 139, 2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messzirõl érted gondolatomat. 3 Ž 139, 3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod. 4 Ž 139, 4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram! 5 Ž 139, 5 Elõl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet. 6 Ž 139, 6 Csodálatos elõttem [e] tudás, magasságos, nem érthetem azt. 7 Ž 139, 7 Hová menjek a te lelked elõl és a te orczád elõl hova fussak? 8 Ž 139, 8 Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. 9 Ž 139, 9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék: 10 Ž 139, 10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem. 11 Ž 139, 11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, 12 Ž 139, 12 A sötétség sem borít el elõled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság. 13 Ž 139, 13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. 14 Ž 139, 14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem. 15 Ž 139, 15 Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, [mintegy] a föld mélyében. 16 Ž 139, 16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök. 17 Ž 139, 17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája! 18 Ž 139, 18 Számlálgatom õket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok. 19 Ž 139, 19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tõlem! 20 Ž 139, 20 A kik gonoszul szólnak felõled, [és nevedet] hiába veszik fel, a te ellenségeid. 21 Ž 139, 21 Ne gyûlöljem-é, Uram, a téged gyûlölõket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é? 22 Ž 139, 22 Teljes gyûlölettel gyûlölöm õket, ellenségeimmé lettek! 23 Ž 139, 23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! 24 Ž 139, 24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
| | | Ž 139, 1-24 |
Verš 8
Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.
Jób 26:6 - Az alvilág mezítelen elõtte, és eltakaratlan a holtak országa.
Am 9:2 - Ha a Seolba ássák is be magokat, kezem onnan is kiragadja õket; és ha az égbe hágnának is fel, onnan is levonszom õket!
Heb 4:13 - És nincsen oly teremtmény, a mely nyilvánvaló nem volna elõtte, sõt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei elõtt, a kirõl mi beszélünk.
Verš 23
Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
Jób 31:6 - Az õ igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!
Ž 26:2 - Próbálj meg, Uram, és kisérts meg, és vizsgáld meg veséimet és szívemet.
Verš 15
Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, [mintegy] a föld mélyében.
Jób 10:8 - Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
Jób 10:10 - Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
Kaz 11:5 - Miképen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképen nem tudod az Istennek dolgát, a ki mindeneket cselekszik.
Z 139,2 - Pán vie o všetkom, čo žalmista robí.
Z 139,4 - Pán pozná myšlienky človeka (2b), preto je len zrejmé, že pozná aj ľudské slová, ktoré sú vyjadrením myšlienky. Pán ich pozná prv, než zaznejú z ľudských úst.
Z 139,9 - Keby žalmista rýchlosťou svetla zutekal na východ -"zornička" - alebo keby sa vychytil a býval na západe - "na najvzdialenejšom mori" - pred Božou prítomnosťou neutečie.
Z 139,12 - Tieto slová sú asi exegetická glosa, ktorá sa dostala z marga do textu.
Z 139,13-14 - Pán utvoril útroby človeka - dosl. obličky (Ž 26,2). "Obličky" sa považovali za sídlo myšlienok a citov (Ž 7,10; Prís 23,16 atď.). Pán "utkal" žalmistu - a každého človeka - ako nejaký tkáč z nervov, žíl, kostí, mäsa a kože v lone jeho matky. Vznik a vývoj ľudského plodu v materskom živote Semiti považovali za najväčší div a tajomstvo (Kaz 11,5). A Pánovi nie je ani to neznáme, ba naopak, on je pôvodcom tohto tajomstva. To, čo je neprístupné ľudskému oku, Pán vidí, vie o tom, lebo to sám pôsobí.
Z 139,18 - Stále mu ostáva celý Pán na rozjímanie a na rozprávanie - "ešte stále som pri tebe".
