Hľadaný výraz: Lk 2,21-38, Preklad: Maďarský - Karoli, Počet výsledkov: 1
21 És mikor betölt a nyolcz nap, hogy a kis gyermeket körülmetéljék, nevezék az õ nevét Jézusnak, a mint õt az angyal nevezte, mielõtt fogantatott volna anyja méhében. 22 Mikor pedig betöltek [Mária] tisztulásának napjai a Mózes törvénye szerint, felvivék õt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak. 23 (A mint megiratott az Úr törvényében, hogy: Minden elsõszülött fiú az Úrnak szenteltessék), 24 És hogy áldozatot adjanak, a szerint a mint megmondatott az Úr törvényében: Egy pár gerliczét, vagy két galambfiat. 25 És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, a kinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélõ vala, a ki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala õ rajta. 26 És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, a míg meg nem látja az Úrnak Krisztusát. 27 És õ a Lélek indításából a templomba méne, és mikor a gyermek Jézust bevivék szülõi, hogy õ érette a törvény szokása szerint cselekedjenek, 28 Akkor õ karjaiba vevé õt, és áldá az Istent, és monda: 29 Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben: 30 Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, 31 A melyet készítettél minden népeknek szeme láttára; 32 Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsõségére. 33 József pedig és az õ anyja csodálkozának azokon, a miket õ felõle mondottak. 34 És megáldá õket Simeon, és monda Máriának, az õ anyjának: Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, a kinek [sokan] ellene mondanak; 35 Sõt a te lelkedet is általhatja az éles tõr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek. 36 És vala egy prófétaasszony, Anna, a Fánuel leánya, az Áser nemzetségébõl (ez sok idõt élt, miután az õ szûzességétõl fogva hét esztendeig élt férjével, 37 És ez mintegy nyolczvannégy esztendõs özvegy vala), a ki nem távozék el a templomból, hanem bõjtölésekkel és imádkozásokkal szolgál vala éjjel és nappal. 38 Ez is ugyanazon órában oda állván, hálát adott az Úrnak, és szóla õ felõle mindeneknek, a kik Jeruzsálemben a váltságot várták.

1

mail   print   facebook   twitter