výhody registrácie

1. list Korinťanom

Biblia - Sväté písmo

(KAR - Maďarský - Karoli)

1Kor 15, 1-58

1 Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, 2 A mely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémû beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívõkké. 3 Mert azt adtam elõtökbe fõképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bûneinkért az írások szerint; 4 És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint; 5 És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettõnek; 6 Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak; 7 Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak; 8 Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent. 9 Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát. 10 De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az õ hozzám való kegyelme nem lõn hiábavaló; sõt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. 11 Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, és így lettetek ti hívõkké. 12 Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása? 13 Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. 14 Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. 15 Sõt az Isten hamis bizonyságtevõinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felõl bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust; a kit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. 16 Mert ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel. 17 Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bûneitekben vagytok. 18 A kik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát. 19 Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. 20 Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lõn azoknak, kik elaludtak. 21 Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is. 22 Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek. 23 Mindenki pedig a maga rendje szerint. Elsõ zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, az õ eljövetelekor. 24 Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erõt. 25 Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti. 26 Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. 27 Mert mindent az õ lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, a ki neki mindent alávetett. 28 Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, a ki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben. 29 Különben mit cselekesznek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, a halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért? 30 Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban? 31 Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre [mondom,] mely van nékem a Krisztus Jézusban a mi Urunkban. 32 Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk! 33 Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok. 34 Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom. 35 De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? és minémû testtel jönnek ki? 36 Balgatag! a mit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd. 37 És abban, a mit elvetsz, nem azt a testet veted el, a mely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét. 38 Az Isten pedig testet ád annak, a mint akarta, és pedig mindenféle magnak az õ saját testét. 39 Nem minden test azon egy test, hanem más az embereknek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké. 40 És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsõsége, más a földieké. 41 Más a napnak dicsõsége és más a holdnak dicsõsége és más a csillagok dicsõsége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsõségre nézve. 42 Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; 43 Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsõségben; elvettetik erõtelenségben, feltámasztatik erõben. 44 Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is. 45 Így is van megírva: Lõn az elsõ ember, Ádám, élõ lélekké; az utolsó Ádám megelevenítõ szellemmé. 46 De nem a lelki az elsõ, hanem az érzéki, azután a lelki. 47 Az elsõ ember földbõl való, földi; a második ember, az Úr, mennybõl való. 48 A milyen ama földi, olyanok a földiek is; és a milyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is. 49 És a miképen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is. 50 Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. 51 Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. 52 Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. 53 Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára. 54 Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra. 55 Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad? 56 A halál fullánkja pedig a bûn; a bûn ereje pedig a törvény. 57 De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. 58 Azért szerelmes atyámfiai erõsen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.

1Kor 15, 1-58





Verš 1
Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is,
Gal 1:11 - Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangyéliom, melyet én hirdettem, nem ember szerint való;

Verš 2
A mely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémû beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívõkké.
Rim 1:16 - Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívõnek idvességére, zsidónak elõször meg görögnek.
1Kor 1:21 - Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívõket.

Verš 3
Mert azt adtam elõtökbe fõképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bûneinkért az írások szerint;
Iz 53:7 - Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az õt nyírõk elõtt; és száját nem nyitotta meg!
Dan 9:24 - Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bûn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente.
Dan 9:26 - A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következõ fejedelem népe; és vége lesz [mintegy] vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.
1Kor 5:7 - Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, a minthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.
1Pt 2:24 - A ki a mi bûneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bûnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel szógyultatok meg.

Verš 4
És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;
Ž 16:10 - Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
Iz 53:9 - És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé [jutott] kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.
Jon 1:17 -
Mt 12:40 - Mert a miképen Jónás három éjjel és három nap volt a czethal gyomrában, azonképen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában.
Ž 16:10 - Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
Iz 53:8 - A fogságból és ítéletbõl ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élõk földébõl, hogy népem bûnéért lõn rajta vereség?!
Mt 12:40 - Mert a miképen Jónás három éjjel és három nap volt a czethal gyomrában, azonképen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában.

Verš 5
És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettõnek;
Lk 24:34 - Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonynyal, és megjelent Simonnak!
Sk 10:41 - Nem az egész népnek, hanem az Istentõl eleve választott bizonyságoknak, nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk õ vele, minekutána feltámadott halottaiból.
Jn 20:19 - Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek elsõ napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyûltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!

Verš 8
Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent.
Sk 9:3 - És a mint méne, lõn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá õt körül a mennybõl:
Sk 9:17 - Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, a ki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel.
Sk 23:11 - A következõ éjszakán pedig melléállván néki az Úr, monda: Bízzál Pál! Mert miképen bizonyságot tettél az én felõlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképen kell néked Rómában is bizonyságot tenned.
1Kor 9:1 - Nem vagyok-é apostol? Nem vagyok-é szabad? Nem láttam-é Jézus Krisztust, a mi Urunkat? Nem az én munkám vagytok-é ti az Úrban?
2Kor 12:2 - Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelõtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig.

Verš 9
Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát.
Ef 3:8 - Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát;
Sk 8:3 - Saulus pedig pusztítá az anyaszentegyházat, házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elõvonszolva, tömlöczbe veti vala.
Sk 9:1 - Saulus pedig még fenyegetéstõl és öldökléstõl lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a fõpaphoz,
Sk 22:4 - És ezt a tudományt üldöztem mind halálig, megkötözvén és tömlöczbe vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat.
Sk 26:9 - Én bizonyára elvégeztem vala magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem.
Gal 1:13 - Mert hallottátok, mint forgolódtam én egykor a zsidóságban, hogy én felette igen háborgattam az Isten anyaszentegyházát, és pusztítottam azt.
1Tim 1:13 - Ki elõbb istenkáromló, üldözõ és erõszakoskodó valék: de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben;

Verš 10
De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az õ hozzám való kegyelme nem lõn hiábavaló; sõt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.
2Kor 11:23 - Krisztus szolgái-é? (balgatagul szólok) én méginkább; több fáradság, több vereség, több börtön, gyakorta való halálos [veszedelem] által.
2Kor 12:11 - Dicsekedvén, balgataggá lettem; ti kényszerítettetek reá. Mert néktek kellett volna engem ajánlanotok; mert semmiben sem vagyok alábbvaló a fõ-fõ apostoloknál, noha semmi vagyok.

Verš 20
Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lõn azoknak, kik elaludtak.
1Pt 1:3 - Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az õ nagy irgalmassága szerint újonnan szûlt minket élõ reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,
Kol 1:18 - És Õ a feje a testnek, az egyháznak: a ki a kezdet, elsõszülött a halottak közül; hogy mindenekben Õ legyen az elsõ;
Zjv 1:5 - És a Jézus Krisztustól, a ki a hû tanúbizonyság, a halottak közül az elsõszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, a ki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bûneinkbõl az õ vére által,

Verš 21
Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is.
Gn 2:17 - De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.
Gn 3:6 - És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcsébõl, és evék, és ada vele levõ férjének is, és az is evék.
Rim 5:12 - Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bûn és a bûn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek;
Rim 5:18 - Bizonyára azért, miképen egynek bûnesete által minden emberre [elhatott] a kárhozat: azonképen egynek igazsága által minden emberre [elhatott] az életnek megigazulása.
Rim 6:23 - Mert a bûn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.

Verš 24
Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erõt.
1Kor 2:6 - Bölcseséget pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendõ fejedelmeinek bölcseségét;

Verš 25
Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti.
Ž 110:1 - Dávidé; zsoltár.
Sk 2:34 - Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen õ maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felõl,
Ef 1:20 - A melyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Õt a halálból, és ültette Õt a maga jobbjára a mennyekben.
Kol 3:1 - Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,
Heb 1:13 - Melyik angyalnak mondotta pedig valaha: Ülj az én jobbkezem felõl, míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem?
Heb 10:12 - Õ azonban, egy áldozattal áldozván a bûnökért, mindörökre ûle az Istennek jobbjára,

Verš 27
Mert mindent az õ lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, a ki neki mindent alávetett.
Ž 8:6 - Hiszen kevéssel tetted õt kisebbé az Istennél, és dicsõséggel és tisztességgel megkoronáztad õt!
Mt 11:27 - Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.
Mt 28:18 - És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
Ef 1:22 - És mindeneket vetett az Õ lábai alá, és Õt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé,
Heb 2:8 - Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent alávetett, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki minden alávettetett.

Verš 32
Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!
Iz 22:13 - És ímé öröm és vígasság; barmok ölése, juhok levágása, húsevés és borivás; együnk, igyunk, mert holnap meghalunk!
Iz 56:12 - Jertek, hadd hozzak bort, és igyunk részegítõ italt! és legyen a holnap olyan, mint a ma, nagy [és] dicsõ felettébb!

Verš 35
De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? és minémû testtel jönnek ki?
Ez 37:3 - És monda nékem: Embernek fia! vajjon megélednek-é ezek a tetemek? és mondék: Uram Isten, te tudod!

Verš 36
Balgatag! a mit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd.
Jn 12:24 - Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.

Verš 42
Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;
Dan 12:3 - Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.
Mt 13:43 - Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az õ Atyjoknak országában. A kinek van füle a hallásra, hallja.

Verš 45
Így is van megírva: Lõn az elsõ ember, Ádám, élõ lélekké; az utolsó Ádám megelevenítõ szellemmé.
Gn 2:7 - És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az õ orrába életnek lehelletét. Így lõn az ember élõ lélekké.

Verš 49
És a miképen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is.
2Kor 4:11 - Mert mi, a kik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.

Verš 50
Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.
Jn 1:13 - A kik nem vérbõl, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentõl születtek.

Verš 51
Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.
1Sol 4:16 - Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égbõl: és feltámadnak elõször a kik meghaltak volt a Krisztusban;

Verš 52
Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.
Mt 24:31 - És elküldi az õ angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyûjtik az õ választottait a négy szelek felõl, az ég egyik végétõl a másik végéig.
1Sol 4:16 - Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égbõl: és feltámadnak elõször a kik meghaltak volt a Krisztusban;

Verš 53
Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.
2Kor 5:4 - Mert a kik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkõztetni, hanem felöltöztetni, hogy a mi halandó, elnyelje azt az élet.

Verš 54
Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra.
Iz 25:8 - Elveszti a halált örökre, és letörli az Úr Isten a könyhullatást minden orczáról: és népe gyalázatát eltávolítja az egész földrõl; mert az Úr szólott.
Oz 13:14 - Megváltom õket a Seol hatalmából! Megmentem õket a haláltól! Hol van a te veszedelmed oh halál?! Hol van a te romlásod oh Seol?! Megbánás elrejtetett én elõlem.
Heb 2:14 - Mivel tehát a gyermekek testbõl és vérbõl valók, õ is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt,

Verš 57
De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.
1Jn 5:5 - Ki az, a ki legyõzi a világot, ha nem az, a ki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!

1Kor 15,1-52 - Pod vplyvom gréckej mentality (porov. Sk 17, 32), pre ktorú telo bolo väzením duše, niektorí kresťania v Korinte popierali vzkriesenie mŕtvych. Pavol zdôrazňuje, že vzkriesenie Krista (vv. 1–11) zahrňuje aj vzkriesenie veriacich (vv. 11–32), ktoré sa uskutoční tajomným spôsobom, ale reálne (vv. 35–38).

1Kor 15,3-4 - Vidieť tu náznaky predpavlovskej formuly vyznania viery.

1Kor 15,5 - Zjavenie Kéfasovi čiže Petrovi sa spomína iba v Lk 24, 34.

1Kor 15,6 - Evanjeliá nereferujú o tomto veľkolepom zjavení.

1Kor 15,8 - "Ako nedochôdčaťu" – narážka na anomálny ráz jeho zrodenia sa ku kresťanskému životu, respektíve jeho povolania za apoštola.

1Kor 15,14 - Kristovo zmŕtvychvstanie, ako fakt aj ako tajomstvo, je základom kresťanskej viery i hlásania evanjelia.

1Kor 15,20 - "Prvotina" – ako prvý.

1Kor 15,24 - "Každé kniežatstvo, každú mocnosť a silu", t. j. všetky démonské a ľudské moci, nepriateľské Božiemu kráľovstvu (porov. 1 Kor 2, 6; Kol 2, 15).

1Kor 15,25 - Porov. Ž 110, 1.

1Kor 15,27 - Porov. Ž 8, 7.

1Kor 15,29 - Úplne neznáma prax korintských kresťanov. Pavol o nej nevyslovuje nijaký úsudok, iba konštatuje, že je absurdná, ak niet zmŕtvychvstania.

1Kor 15,32 - Šelmy označujú zúrivých Pavlových nepriateľov. Citácia uvedená v ďalšej vete je z Iz 22, 13.

1Kor 15,33 - Pavol odrádza kresťanov od dôverného styku s pohanmi. Uvádza slová (spamäti) básnika Menandra zo slávnej komédie Tais (3. storočie pred Kr.).

1Kor 15,45 - Citát z Gn 22, 7. Paralelu Adam – Kristus pozri aj v Rim 5, 12 n. Prvý Adam je pôvodcom telesného potomstva. Posledný Adam, čiže Kristus, Boh a človek (v. 47), je pôvodcom duchovného potomstva, pretože ľuďom dáva Boží život.

1Kor 15,51-52 - Porov. 1 Sol 4,15–17. "Všetci sa premeníme": telo tých, čo vtedy budú živí, sa stane osláveným, podobne ako aj telo tých, čo budú vzkriesení.

1Kor 15,54 - Voľný citát z Iz 25, 8.

1Kor 15,55 - Oz 13, 14.