výhody registrácie

Evanjelium podľa Marka

Biblia - Sväté písmo

(KAR - Maďarský - Karoli)

Mk 12, 1-44

1 És kezde nékik példázatokban beszélni: Egy ember szõlõt ültetett, és körülvevé gyepûvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék. 2 És a maga idejében szolgát külde a munkásokhoz, hogy kapjon a munkásoktól a szõlõ gyümölcsébõl. 3 Azok pedig megfogván azt, megverék, és üresen küldék vissza. 4 És ismét külde hozzájuk egy másik szolgát; azt pedig kõvel dobálván meg, fejét betörék, és gyalázattal illetve, visszaküldék. 5 És ismét másikat külde; ezt pedig megölék: és sok másokat; némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén. 6 Minthogy pedig még egy egyetlen szerelmes fia is vala, utoljára azt is elküldé hozzájok, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni. 7 Azok a munkások azonban ezt mondák magok között: Ez az örökös; jertek, öljük meg õt, és a miénk lesz az örökség. 8 És megfogván azt, megölék, és a szõlõn kívül veték. 9 Mit cselekszik hát a szõlõnek ura? Eljõ és elveszti a munkásokat, és a szõlõt másoknak adja. 10 Ezt az írást sem olvastátok-é? A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szeglet fejévé. 11 Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink elõtt. 12 És igyekeznek vala õt megfogni, de féltek a sokaságtól. Mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondotta. Azért elhagyván õt, tovább menének. 13 És küldének hozzá némelyeket a farizeusok és a Heródes pártiak közül, hogy megfogják õt a beszédben. 14 Azok pedig odamenvén, mondának néki: Mester, tudjuk hogy igaz vagy és nem gondolsz senkivel; mert nem tekintesz emberek személyére, hanem igazság szerint tanítod az Istennek útját. Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-é vagy ne fizessünk? 15 Õ pedig ismervén az õ képmutatásukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt, hogy lássam. 16 Azok pedig hozának. És monda nékik: Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré. 17 És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg a mi a Császáré, a Császárnak, és a mi az Istené, az Istennek. És elálmélkodának õ rajta. 18 És jövének hozzá Sadduczeusok, a kik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék õt, mondván: 19 Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az õ feleségét vegye el az õ fitestvére, és támasszon magot a fitestvérének. 20 Heten valának tehát fitestvérek. És az elsõ feleséget võn, de meghalván, magot nem hagya. 21 És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot õ sem hagya: a harmadik is hasonlóképen; 22 És mind a hét elvevé azt, és magot nem hagyának. Legutoljára meghalt az asszony is. 23 A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiköknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. 24 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát? 25 Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. 26 A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene. 27 Az Isten nem holtaknak, hanem élõknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek. 28 Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, a ki az õ vetekedésöket hallotta vala, és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tõle: Melyik az elsõ minden parancsolatok között? 29 Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az elsõ: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr. 30 Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, és teljes elmédbõl és teljes erõdbõl. Ez az elsõ parancsolat. 31 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. 32 Akkor monda néki az írástudó: Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más. 33 És szeretni õt teljes szívbõl, teljes elmébõl, teljes lélekbõl és teljes erõbõl, és szeretni embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égõáldozatnál és véres áldozatnál. 34 Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától. És többé senki sem meri vala õt megkérdezni. 35 És felele Jézus és monda, a mint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia? 36 Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Lélek által: Monda az Úr az én uramnak: ülj az én jobb kezem felõl, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul. 37 Tehát maga Dávid nevezi õt Urának, mimódon fia hát néki? És a nagy sokaság örömest hallgatja vala õt. 38 Õ pedig monda nékik az õ tanításában: Õrizkedjetek az írástudóktól, a kik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piaczokon való köszöntéseket. 39 És a gyülekezetekben az elõlüléseket, és a lakomákon a fõhelyeket: 40 A kik az özvegyeknek házát fölemésztik és színbõl hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek. 41 És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat vet vala abba. 42 És egy szegény özvegy asszony is odajövén, két fillért, azaz egy negyed pénzt vete bele. 43 Akkor elõszólítván tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, a kik a perselybe vetettek vala. 44 Mert azok mindnyájan az õ fölöslegükbõl vetének; ez pedig az õ szegénységébõl, a mije csak volt, mind beveté, az õ egész vagyonát.

Mk 12, 1-44





Verš 1
És kezde nékik példázatokban beszélni: Egy ember szõlõt ültetett, és körülvevé gyepûvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék.
Mt 21:33 - Más példázatot halljatok: Vala egy házigazda, a ki szõlõt plántála, és azt gyepûvel körülvevé, sajtót ása le benne, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék.
Lk 20:9 - És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála szõlõt, és kiadá azt munkásoknak, és hosszú idõre elutazék.
Ž 80:8 - Seregek Istene, állíts helyre minket; világoltasd a te orczádat, hogy megszabaduljunk!
Iz 5:1 - Hadd énekelek kedvesemrõl, szerelmesemnek énekét az Õ szõlõjérõl! Kedvesemnek szõlõje van nagyon kövér hegyen;
Jer 2:21 - Pedig én úgy plántállak vala el téged, mint nemes szõlõvesszõt, mindenestõl hûséges magot: mimódon változtál hát nékem idegen szõlõtõnek fattyú hajtásává?
Jer 12:10 - Sok pásztor pusztította az én szõlõmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága örökségemet sivatag pusztává tették!

Verš 35
És felele Jézus és monda, a mint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia?
Mt 22:41 - Mikor pedig a farizeusok összegyülekezének, kérdezé õket Jézus,
Lk 20:41 - Monda pedig nékik: Mimódon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia?

Verš 36
Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Lélek által: Monda az Úr az én uramnak: ülj az én jobb kezem felõl, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
Ž 110:1 - Dávidé; zsoltár.
Sk 2:34 - Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen õ maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felõl,
1Kor 15:25 - Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti.
Heb 1:13 - Melyik angyalnak mondotta pedig valaha: Ülj az én jobbkezem felõl, míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem?
Heb 10:13 - Várván ímmár, míg lábainak zsámolyául vettetnek az õ ellenségei.

Verš 38
Õ pedig monda nékik az õ tanításában: Õrizkedjetek az írástudóktól, a kik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piaczokon való köszöntéseket.
Mt 23:5 - Minden õ dolgaikat pedig csak azért cselekszik, hogy lássák õket az emberek: mert megszélesítik az õ homlokszíjjaikat; és megnagyobbítják az õ köntöseik peremét;
Lk 11:43 - Jaj néktek farizeusok! mert szeretitek az elõlülést a gyülekezetekben, és a piaczokon való köszöntéseket.
Lk 20:46 - Oltalmazzátok meg magatokat az írástudóktól, kik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piaczokon való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az elsõ ûlést, és a lakomákon a fõhelyeket;

Verš 7
Azok a munkások azonban ezt mondák magok között: Ez az örökös; jertek, öljük meg õt, és a miénk lesz az örökség.
Ž 2:8 - Kérjed tõlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.
Gn 37:18 - Mikor távolról megláták, minekelõtte közel ért volna hozzájok, összebeszélének, hogy megölik.
Mt 26:3 - Akkor egybegyûlének a fõpapok, az írástudók és a nép vénei a fõpap házába, a kit Kajafásnak hívtak,
Jn 11:53 - Ama naptól azért azon tanakodának, hogy õt megöljék.

Verš 40
A kik az özvegyeknek házát fölemésztik és színbõl hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek.
Mt 23:14 - Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színbõl hosszan imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetéstek.
Lk 20:47 - Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színbõl hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek.
2Tim 3:6 - Mert ezek közül valók azok, a kik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bûnökkel megterhelt és sokféle kívánságoktól ûzött asszonykákat,
Tít 1:11 - A kiknek be kell dugni a szájokat; a kik egész házakat feldúlnak, tanítván rút nyereség okáért, a miket nem kellene.

Verš 41
És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat vet vala abba.
Lk 21:1 - És mikor feltekintett, látá, hogy a gazdagok hányják az õ ajándékaikat a perselybe.
2Kr 12:9 - És Jójada pap vett egy ládát, és annak a fedelén csinált egy nyílást, és helyhezteté azt az oltár mellé jobbfelõl, a mely felõl az Úr házába bemennek, hogy abba töltsenek a papok, a [templom] küszöbinek õrizõi minden pénzt, a melyet az Úr házába hoznak.

Verš 10
Ezt az írást sem olvastátok-é? A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szeglet fejévé.
Ž 118:22 - A kõ a melyet az építõk megvetettek, szegeletkõvé lett!
Iz 28:16 - Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erõs alappal, a ki [benne] hisz, az nem fut!
Mt 21:42 - Monda nékik Jézus: Sohasem olvastátok-é az írásokban: A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink elõtt.
Lk 20:17 - Õ pedig reájok tekintvén, monda: Mi az tehát, a mi meg van írva: A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szegelet fejévé?
Sk 4:11 - Ez ama kõ, melyet ti építõk megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé.
Rim 9:33 - A mint meg van írva: Ímé beleütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba; és a ki hisz benne, nem szégyenül meg.
1Pt 2:6 - Azért van meg az Írásban: Ímé szegeletkövet teszek Sionban, a mely kiválasztott, becses; és a ki hisz abban, meg nem szégyenül.

Verš 43
Akkor elõszólítván tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, a kik a perselybe vetettek vala.
2Kor 8:12 - Mert ha a készség megvan, a szerint kedves az, a mije kinek-kinek van, [és] nem a szerint, a mije nincs.

Verš 13
És küldének hozzá némelyeket a farizeusok és a Heródes pártiak közül, hogy megfogják õt a beszédben.
Mt 22:15 - Ekkor a farizeusok elmenvén, tanácsot tartának, hogy szóval ejtsék õt tõrbe.
Lk 20:20 - Annakokáért vigyázván õ reá, leselkedõket küldének ki, a kik igazaknak tetteték magokat, hogy õt megfogják beszédében; hogy átadják a felsõbbségnek és a helytartó hatalmának.

Verš 17
És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg a mi a Császáré, a Császárnak, és a mi az Istené, az Istennek. És elálmélkodának õ rajta.
Mt 17:25 - Monda: Igen. És mikor beméne a házba, megelõzé õt Jézus, mondván: Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktõl szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-é, vagy az idegenektõl?
Mt 22:21 - Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.
Rim 13:7 - Adjátok meg azért mindenkinek, a mivel tartoztok: a kinek az adóval, az adót; a kinek a vámmal, a vámot; a kinek a félelemmel, a félelmet; a kinek a tisztességgel, a tisztességet.

Verš 18
És jövének hozzá Sadduczeusok, a kik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék õt, mondván:
Mt 22:23 - Ugyanazon a napon menének hozzá a sadduczeusok, a kik a feltámadást tagadják, és megkérdezék õt,
Lk 20:27 - Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül némelyek, a kik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék õt,
Sk 23:8 - Mert a sadduczeusok azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok pedig mind a kettõt vallják.

Verš 19
Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az õ feleségét vegye el az õ fitestvére, és támasszon magot a fitestvérének.
Dt 25:5 - Ha testvérek laknak együtt, és meghal egy közülök, és nincs annak fia: a megholtnak felesége ne menjen ki a háztól idegen férfiúhoz; [hanem] a sógora menjen be hozzá, és vegye el õt magának feleségül, és éljen vele sógorsági házasságban.

Verš 25
Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.
Mt 22:30 - Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben.
1Jn 3:2 - Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Õ hozzá; mert meg fogjuk õt látni, a mint van.

Verš 26
A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene.
Ex 3:6 - És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az õ orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni.
Mt 22:31 - A halottak feltámadása felõl pedig nem olvastátok-é, a mit az Isten mondott néktek, így szólván:
Sk 7:32 - Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni.
Heb 11:16 - Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli õket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost.

Verš 28
Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, a ki az õ vetekedésöket hallotta vala, és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tõle: Melyik az elsõ minden parancsolatok között?
Mt 22:34 - A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduczeusokat elnémította vala, egybegyûlének;
Lk 10:25 - És ímé egy törvénytudó felkele, kísértvén õt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?

Verš 29
Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az elsõ: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr.
Dt 6:4 - Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!
Dt 10:12 - Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tõled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden õ utain járj, és szeresd õt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, és teljes lelkedbõl,
Lk 10:27 - Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl és teljes lelkedbõl és minden erõdbõl és teljes elmédbõl; és a te felebarátodat, mint magadat.

Verš 31
A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.
Lv 19:18 - Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr.
Mt 22:39 - A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
Rim 13:9 - Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat.
Gal 5:14 - Mert az egész törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
Jak 2:8 - Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek.

Mk 12,1-12 - Mt 21, 33-46; Lk 20, 9-19.Podobenstvo o vysadení a zariadení vinice je postavené na Iz 5, 2. Prorok tu rozpráva o židovskom národe ako o Božej vinici. Takto im dáva vedieť, že v podobenstve sa hovorí o nich.

Mk 12,10-11 - Ž 118, 22-23.

Mk 12,13-17 - Mt 22, 15-22; Lk 20, 20-26.

Mk 12,16 - Pozri poznámku k 22, 21.

Mk 12,18-27 - Mt 22, 23-33; Lk 20, 27-40.

Mk 12,19 - Dt 25, 5.

Mk 12,26 - Ex 3, 6.Udalosť "o kríku" (Ex 3, 1 n.) hovorí, ako sa Boh zjavil Mojžišovi v horiacom kre.

Mk 12,28-34 - Mt 22, 34-40; Lk 10, 25-28.

Mk 12,29-30 - Dt 6, 4-5.

Mk 12,29 - V takejto forme ho uvádza iba Marek.

Mk 12,31 - Lv 19, 18.

Mk 12,35-37 - Mt 22, 41-46; Lk 20, 41-44.

Mk 12,36 - Ž 110, 1.

Mk 12,38-40 - Mt 23, 6-7; Lk 20, 45-47.

Mk 12,41-44 - Lk 21, 1-4.

Mk 12,42 - Kvadrans = malá bronzová rímska minca. Rímsky kvadrans sa rovnal štvrtine asu. As = starorímska drobná minca a peňažná jednotka.